Dear future hubster

Dear future hubster, there is only so much of yoga practice that I can efficiently incorporate in my morning routine. Some dresses remain to be zipped up by a third party. You, that is.

Dear future hubster, Since this is my first Thanksgiving, and it happens to fall within the 16 days of orange, it's only fitting to list what I'm thankful for. First, for this Thanksgiving. Not because I'm crazy about the turkey (I actually find them scary), but because it means a whole lot of other things. Chances I've been given, lucky coincidences, financial, moral, hands-on support I received. Questions that haven't been asked, freakouts that have been listened to. Persistent "how you doing" messages that I didn't even answer because I've been looking for my head. But on a larger scale, I'm thankful for so much more. Especially for the things I know not everybody can experience. I've been allowed to make my choices. Make no mistake, dear future hubster, I've been given doubting looks, I've been told flat out that I'm making the wrong choice, that it's a bad idea, that I ain't gonna make it, that it's ...

Dear future hubster,  the most difficult thing in being my other half will be giving me advice.  I am not saying it is going to be impossible, but try not to give too many.  I am not saying you won't have any to give, but pick only the best ones you have.   I am not saying I will desperately be in need of advice, but your opinions will matter of course.  But let me give you this piece of advice: wait for me to ask you instead.

Dear future hubster, the saying goes: we hurt the ones we love the most. But could it be possible that we also love the ones who are hurt the most? I know I feel an overwhelming wave of powerful emotions when I see someone I love in pain. My heart is heavy because theirs is broken, and all the love I have for them wants to break out and wrap them up to soothe them, to walk with them until they find some ease.  Does that mean I love them more when times are hard? Probably not. But it certainly reveals how important it is for me to see them safe and happy, and how helpless it feels when they are not, and it's not in my power to take the pain away.  Best I can do is love them more, just a little. 

Arien vendégbejegyzése: 7 éves vagyok Másodikos. Kapok egy levelet az osztálytársamtól, Zsoltitól, amiben azt állítja, hogy szeret. Aláírásként és bizonyítékként egy véres ujjlenyomat van a levél végén. Ez lenne a szerelem? 12 éves vagyok Osztályfőnöki órán a családról beszélgetünk. Kiszámolom, hogy az anyukám 24 éves volt amikor én születtem. Ezek szerint 24 évesen én is biztosan anya leszek már, gondolom. 14 éves vagyok Járni kezdek egy fiúval, de miután teljesen váratlanul beledugja a nyelvét a számba, gyorsan szakítok vele. 18 éves vagyok És 2 éve reménytelenül szerelmes vagyok egy fiúba, aki az utcánkban lakik, és egy közös ismerősünk azt állítja, hogy tetszem neki. A szia-szián kívül semmi sem történik, de én nyakig merülök a szerelem érzésébe és kitartóan várok, abban jó vagyok. Hiába. 19 éves vagyok Első viszonzott szerelem az életemben, sokáig meg vagyok győződve róla, hogy hozzá fogok menni feleségül. Végül 2 év után elválnak útjain...